2010. március 31., szerda

A kezdet

Biztos többekben megfogalmazódik a kérdés, hogy miért kezdek bele a blogolásba... A kérdés teljesen jogos, de miért ne???
Annyi minden van a világban ami érdekel és foglalkoztat, főleg amióta megszületett 2008 júliusában a kisfiúnk, Roli. De most tisztázzuk, ez nem egy olyan blog, ami csak Róla szól (pedig lenne mit mesélni), hanem szeretném megosztani Veled a saját kis sikereimet a gasztro terén is, elmesélni, hogy hogyan élem/éltem meg az Anyaságot, hogyan látom az élet éppen aktuális kérdéseit (nem politikailag, hanem emberileg). Ahogy már megfogalmazták előttem többen, "a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni".
A gasztro-s sikereimet azok díjazzák leginkább, akik közelről ismernek, mert nem sokkal ezelőttig a konyha és én két külön világ voltunk, igaz, most sem vagyunk nagy barátságban, de még bármi előfordulhat! :) Így azokat a recepteket, amelyek majd szerepelni fognak az oldalon, bárki nyugodtan megpróbálhatja elkészíteni, ha nekem sikerült, biztos lehet benne, hogy neki is fog. Anyukám, aki órákat könyörgött anno, hogy álljak a tűzhely elé és próbáljak meg elkészíteni vele egy vasárnapi ebédet, húslevessel, rántott hússal és valami sütivel, teljesen odáig volt örömében, amikor felhívtam pár hónappal ezelőtt, hogy megcsináltam életem első 3 fogásos ebédjét.
A sütéssel nem volt gond, de a főzés, az teljesen más tészta...
Persze, aki gyereket nevel, az tisztában van azzal, hogy egy mindent tudni/látni akaró 21 hónapossal nem olyan egyszerű a főzéstudományt elsajátítani, de nem adom fel!
És igen, ezzel rákanyarodnék életem legnagyobb kihívásához, mégpedig Rolira.
Ő akkora változás volt az életemben/életünkben, hogy arra nem számítottam.
Rá leginkább a gyorsaság jellemző, gyorsan megfogant, gyorsan született (asszem első gyereknél a 7 óra az gyors), és azóta és mindent gyorsan csinál.... leginkább gyorsan motorozik, és gyorsan elveszti a türelmét. ;)
Végül, de nem utolsó sorban pedig mindenért/mindezért köszönet a páromnak, aki lassan 7 éve elvisel, és aki 5 éve elvett feleségül. :) Aki szerintem a világ legtürelmesebb pasija! :)