Blogdíj, avagy 7 dolog, amit tudhatsz rólam

Blogdíjat kaptam Orsitól, mégegyszer köszönöm:) ennek következményeként most írnom „kell” 7 dolgot magamról, amit nem vagy csak kevesen tudnak rólam, és érdekes lehet… csak őszintén

Hol is kezdjem?

A zene, a zene a minden, a kezdet, a vég, a mozgató rugóm, ennek ellenére nem játszom semmilyen hangszeren… szerencsére :) Hogy nálam mi a zene, a funky, a soul, a régi nagy kedvencek, amiket a mai napig unalomig hallgatok: George Michael, Bon Jovi, de azért van 1-2 mai dj is, akinek a mixeit szívesen hallgatom, szigorúan a dallamosabb fajtából:)

Félek a víztől, ezért nálam a Balaton és a tenger is csak addig érdekes, amíg leér a lábam. Ennek ellenére nálam az igazi nyaralás alapja vmelyik tenger, vhogy jobban megy a kikapcsolódás. Viszont nem bírom a medencéket sem, gondolom ennek a gyökere az általános iskolás úszástanfolyam, ahol az úszómesternek sikerült elvennie a kedvem az alig vízbiztonságomtól is.

Ha kikapcsolódás, akkor a zene mellett még jöhet az olvasás, és a mozgás. Ha mozgás, akkor tempó, a jóga, mint mozgásforma nem jön be, talán ez az egyetlen mozgásforma, amit kipróbáltam és nem hozott lázba (az úszáson kívül).

Utálok mindenféle házimunkát, a legjobb barátságban a mosógéppel vagyunk, a legnagyobb ellenségem a vasaló. Főzni nem szeretek, sütni is akkor, ha egyedül vagyok és van időm, nem áll senki a hátam mögött. Viszont ha sütök, akkor az mindig fincsi :)

Mióta szültem nem nézek horrorfilmeket, csak bűnügyi sorozatokat, valahogy nem veszi be a gyomrom a hirtelen izgalmakat, előbukkanó hullákat, és a sejtelmes húdefélelmetes hangeffekteket :)

Mindent megpróbálok előre eltervezni, szeretem, ha előre tudom, mikor mit fogok csinálni, valahogy biztonságot ad a tudat, hogy kb tudom mi a következő feladat. Van egy kb napirendem, heti tervem és akkor érzem jól magam, ha nincs benne üresjárat. Inkább legyen több alternatíva egy napra, minthogy semmi. Igaz azért néha én is besokallok, és kell a magány, és a nemcsinálok semmit, de ez hamar el szokott múlni :)

Kellenek körém az emberek, amikor itthon voltam Rolival, rájöttem, hogy rosszul érzem magam emberek nélkül, ill. ha folyton csak ugyanazt a pár embert látom nap mint nap, nem az a típusú ember vagyok, aki beéri egy zárt közösséggel, kell a vibrálás, kell a sokszínűség, még akkor is ha van az az embertípus, akitől a falnak megyek :)

Nem tudom, biztos van még olyan, ami érdekes rólam, de most nem jut eszembe…

Most az jön(ne), hogy nevezzek meg olyan blogos emberkéket, akinek tovább adnám ezt a díjat, de nem teszem, inkább aki kedvet érez magában írja meg kommentben azt az 1 dolgot, amit a legérdekesebbnek tart magáról, vagy ha kíváncsi valamire velem kapcsolatban.

Dolgos hétköznapok

Ma volt a második napom a munkában, fura, de jó.. kicsit még
szokni kell, de ügyes csaj vagyok, és gyorsan megszokom majd a dolgos
mindennapokat… remélem.
Az első napon (tegnap) reggel 9re mentem, drukk vagy izgalom
nem volt bennem, pedig előtte nap többen feltették a kérdést, hogy izgulok e…
nem, semmi ilyen nem volt bennem. A legnagyobb problémát az okozta, hogy mit
vegyek fel?! Nem akartam sem túl, sem pedig alul öltözni. Szerda reggel
elvittem Rolit bölcsibe 8ra (a héten már reggeli előtt bent volt, hogy szokja
egy kicsit a korábbi időpontot), onnan pedig kell 1 óra még a város déli
végéből átbékávézom az északi csücskébe (20. ker kontra Újpest Városkapu).
Miután az időjárás úgy döntött, hogy ha december 1, akkor szakadjon a hó, így „kissé”
ázottan, és álmosan (mivel R persze nem igazán akart aludni éjjel) értem a
munkahelyemre, ahol mindenki nagyon kedves volt, és érdeklődtek, hogy hogyhogy
itt, és hogy vagyok, és hogy hű, de mennyire jól nézek ki (!), és mennyire tök
jó, hogy itt vagyok újra J
Annyira jól esett a lelkemnek, hogy nagyon.

A csoport ahol dolgozom összesen 5
fős, a főnök nem liheg a nyakunkon, nincs stressz, nincs napi ezermillió
telefon, viszont van munka, így eltelik a nap. A munkaidőmnek 5kor van vége
kivéve pénteken, mert akkor fél 3kor.

Reggelente max ¼ 8kor indulunk itthonról 6ra
érek haza, addigra Z vagy Anyukája elhozzák Rt a bölcsiből (egyenlőre Z
anyukája fél4kor megy érte, így nem kell tovább maradnia), amikor hazaérek
kicsit játszunk, én kifújom magam, ha kell beteszek egy adag mosást,
vacsorázunk, rendrakás, mosogatás, játék és fürdés. Roli 9re általában kidől,
és én sem vagyok már ilyenkor sok mindenre használható…

Gondolom, ahogy belerázódok a hétköznapi rutinba, akkor hatékonyabb
leszek itthon, de egyelőre nagyon el tudok fáradni a nap végére. Azért 29 hónap
kihagyás után nem megy egyik napról a másikra az átállás…

Annak kifejezetten örülök, hogy holnap péntek J

A bölcsiben is besűrűsödtek a dolgok, holnap adventi
készülődős du lesz fél 4től (ez szülőkkel együtt), jövő kedden mikulás parti
lesz, 17én pedig karácsonyi buli (ezek délelőtti progik a törpiknek).

Most pedig lefekszem aludni, mert mindjárt 6:20…

Vissza a mókuskerékbe

Tadam, közérdekű bejelentés következik: december 1-jével visszatérek a munka frontjára. Így valószínűleg ritkulnak majd a bejegyzéseim, de leteszem a nagyesküt, hogy minden fontos eseményről, történésről beszámolok … lehet, hogy némi elcsúszás lesz térben és időben, de a lényeg, hogy nem szabadultok Kedves Olvasók :)

Hogy hova megyek dolgozni? Vissza az eddigi munkahelyemre, ahol felszabadult egy pozíció, így kaptam egy lehetőséget, amivel úgy gondolom, hülyeség lenne nem élni.

Egyenlőre még nem tudom elképzelni, hogy hogyan fogjuk élni a dolgos mindennapokat, mivel a munkaidőm 8:30-17 óráig tart, pénteken pedig 14:30-ig, de majd csak belejövünk. Roli így bölcsiben is többet lesz, reggel ¼ 8tól du ½ 5ig, pénteken pedig fél 4ig. De nagyon remélem, hogy nem fogja különösebben megviselni a változás.

Bízom benne, hogy mind3an a lehető legsimábban fogjuk venni az előttünk lévő akadályokat, mindenesetre a lelkemnek már nagyon kellett a pozitív változás, a gödör alját majdnem sikerült elérnem...

Ötből kettő

Nincs sok barátnőm, de akik vannak szám szerint 5en azokban teljesen ezer százalékig megbízom, ismerem az életüket, a múltjukat, a jelenüket, a terveiket, a vágyaikat. Remélem tudják, hogy bármikor (legalábbis majdnem bármikor) számíthatnak rám. Mivel kevés embert engedek magamhoz közel, igazán közel így nagyon tud bántani, ha őket bántja valami. Ezért sem egyszerű most, mert az elmúlt 4 nap alatt közülük ketten is „közölték”, hogy romokban van a kapcsolatuk a párjukkal, a gyermekük/gyermekeik apjával, az egyik 10, a másik 13 év után.

Tehetetlen vagyok, ezt pedig utálom. Tanácsot nem adhatok, nem is tudnék, hiszen (szerencsére) nem voltam (még) hasonló szituációban, főleg nem gyerekkel. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, ha nincsenek, akkor az nem is igazi emberi kapcsolat szerintem. Meghallgatom őket, talán azzal is segítek… és közben magamban utálom a pasijaikat…és felteszem a kérdést, vajon az én párom is „meghülyül” egyszer?

Milyen érzés lehet 13 évnyi kapcsolat után azt kapni egy este a párodtól, hogy „talán tévedtünk anno” ??? Basszus, 13 év alatt annyi közös élmény áll mögöttük, nem beszélve a 2 gyerkőcről, persze egyszerűbb becsapni az ajtót, és kinyitni egy gondtalan(nak tűnő) élet felé, ahol a legnagyobb súrlódási pont, hogy meddig aludjunk vasárnap, vagy hova menjünk péntek este….De könyörgöm, a rózsaszín köd is csak átmeneti, problémák mindenhol vannak, persze, ahol gyerek/kek van/nak ott még több (kiindulva a saját életemből), néha tényleg elég mindenből és mindenkiből, hiányzik a csend, néha hiányzik a felelőtlenség, DE az a sok szeretet, amit a gyerekemtől kapok nem kaphatok meg senki mástól… a gyerekek nem hülyék, hiába nem beszélünk a problémáról, ők nagyon jól érzik, hogy valami nem kerek anya és apa között…

Igen, a férfiaknak vannak igényeik, és igen, nekünk nőknek is…. nem biztos, sőt, biztos hogy nem minden ponton ugyanaz, de néha találkoznak, és ez jó… nagyon jó. Szerintem a pasik nem is sejtik, hogy ha hetente 1 nap pár órára „kimenőt” adnának asszonykának a barátnőkkel, akkor azzal mennyit segítenének, legalább a lelkük rendben lenne.

Meg lehet szervezni a gyerekfelügyeletet is, ha kettesben szeretnének eltölteni egy estét, vagy elmenni moziba, vagy csak sétálni… de mint tudjuk, néma gyereknek anyja se… és ez igaz mindkét félre, ha probléma van beszéljünk róla, ha nem megy egymással, akkor valakivel mindenképp, mert ezzel magunkat és a kapcsolatunkat is még tovább mérgezzük.

Mi nők szeretünk szenvedni???

Biztos, mert különben nem rágódnánk napokig magunkban a legegyszerűbb dolgokon, nem hunynánk szemet a legtöbb minket ért „igazságtalanság” felett, miért rúghatnak belénk eggyel többször az elégnél??? Itt most nem kifejezetten csak a magánéletre gondolok … néha én is úgy érzem, hogy elég… de számolok 3ig, vagy még tovább, és felállok, megrázom magam, és megyek tovább… remélem, nem jön el az a pillanat, amikor feladom…

Amíg tehetem, és amíg van kit meghallgatom legyen az jó és rossz… de valahogy a jó dologból mostanában sokkal kevesebb van…

Az elmúlt 2 hét

Tudom, kissé elmaradtam a blogolással, de a múlt hét eléggé megviselte a lelkem, és nem akartam itt „sírni”, most már kicsit jobb, így megpróbálom összefoglalni mi történt az elmúlt 2 hétben.

Munka: múlt hét csütörtökön lejárt a szabim, így előzetes egyeztetés után szerdán bementem a munkahelyemre. Annyit még előzményként, hogy (múlt) hétfőn telefonon beszéltem a hr-es kollégával, aki közölte, hogy mivel nem tud munkát adni, így vagy aláírjuk a közös megegyezést, és viszlát… vagy visszavesz, és utána pedig kitesz…. hm, eléggé szíven ütött a mondata, de gyorsan „felvilágosítottam”, hogy közösen nem mondok fel, ill. mivel R még közel sem töltötte be a 3 évet, így ő sem tehet ki, mivel a cég nem szűnt meg. Így indultam neki a város túlsó felének szerdán délelőtt. Miután vártam rá kb 20 percet, negyed óra alatt arra jutottunk, hogy 1 szabad pozíció van pesten a 16. kerületi fiókban, menjek el, beszéljek a fiókvezetővel, és ha ő úgy látja, hogy van bennem „fantázia”, akkor visszavesznek, ha pedig nem, ill. nekem nem jön be a dolog, akkor kifizetik egyösszegben az állásidőt (a teljes fizum R 3 éves koráig), viszont a kifizetés pillanatában megszűnik a munkaviszonyom. Na és ez az, amit nem akarok, mert akkor igaz lesz pénzem, de nem lesz mögöttem jogi háttér, és ha nem találok munkát a közeljövőben, akkor ott fogok állni munka, pénz, és háttér nélkül… ez pedig több kérdést felvet (de erről majd máskor). Szóval ez sem éppen ideális megoldás a mai világban, ahol az ember után nem dobálják a munkalehetőségeket.

Szerdán du felhívtam a fiókvezetőt, és másnapra megbeszéltünk egy időpontot. Az „interjúról” pozitív hangulatban jöttem ki, 1-2 héten belül ígértek választ… ebből már 1 letelt…várok

Közben egy másik bankba is beadtam a cv-met, végülis nincs veszteni valóm.

Lelkileg elég rendesen betett a munkáltatóm hozzáállása, mert az aktív éveim alatt nem 100%on dolgoztam, hanem sokkal több, mindent megcsináltam, amire megkértek, még azt is, ami nem vágott a munkakörömbe, soha nem húztam a számat, és semmit nem ért, mondhatni felesleges volt… persze, tanultam egy csomó mindent…

Roli : talán már elmondható róla, hogy beszokott a bölcsibe, eszik, alszik, játszik, elvan :) Most már eljutottunk oda, hogy a bölcsiben alvás előtt, és itthon fürdés előtt pisil a bilibe, nem erőltetjük a dolgot, majd megérik rá agyilag, mint ahogy eddig mindenre rájött különösebb erőltetés nélkül (pohárból ivás, kanállal evés). A futóbicaj a minden, motorozni nem is nagyon szokott. Egészségileg változó, az orra folyik (szerintem nyárig ez lesz), néha köhög, de nem gáz.

A hétvégén Ozorán voltunk, temetőztünk, Z számítógépet szerelt, R az unokatesók összes kis autóját kipróbálta, lepakolta, jó volt, csak rövid volt.

Szóval zajlik az életünk, néha kicsit döcög, de rendületlenül megyünk előre, már elkezdtem gondolatban a karácsonyi/adventi készülődést, és Roli már „megírta” a levelét a Mikulásnak :)

Visszatérés, hétvége, tanfolyam

Nem éppen a legjobbra sikerült a bölcsis visszatérés a két hét kihagyás után. Az elmúlt három napban Roli nem ebédelt semmit, pontosabban hétfőn semmit, kedden csak húst, szerdán pedig csak almát. Az alvás ideje napról napra csökken, hétfőn több, mint 1 órát aludt, tegnap pedig 20 percet. Az öröm az ürömben, hogy uzsonnára eszik dupla mennyiséget, és amikor hazajövünk, akkor is eszik főtt kaját, ill. még vacsizik is, ill. este 9kor már zuhan az ágyába.

Ma reggel sírásra görbült a szája, mikor cseréltem a cipőjét, de viszont reggel itthon nem nyüsszög, hogy nem akar menni, hozza a kisautóját, beül a babakocsiba, és mehetünk.

Most vagy beletörődött a sorsába, vagy nem tudom… a szakirodalom szerint nem kell vele foglalkozni, és a gondozónők szerint sem, de azért mégsem tudok szemet hunyni felette, mégiscsak a gyerekem. Ha látja, hogy zavar, hogy nem eszik, nem alszik, akkor méginkább nem fogja csinálni, ha nem foglalkozok vele, akkor pedig állítólag rájön, hogy attól, hogy nem csinálja, nem lesz jobb, csak idő kérdése…ok, hogy éhen nem fog halni, mert reggelizik/reggelizünk együtt itthon, iszik kakaót és joghurtot + felvágottas kiflit….

A hétvége eltelt ünneplősen (Roli névnap 15-én, Apukám szülinap 16-án), rohamtempóban. Megyünk színházba majd október közepén, kaptunk két jegyet Z. anyukájától az Operaház fantomja-ra :)

Hétfőn reggel úgy ébredtem, hogy kezdek valamit magammal, és keresek valami tanfolyamot, kitaláltam valamit, hogy az jó lenne nekem, de másnapra elvetettem, mert egyetlen helyet találtam, ahol indítanak ilyen kurzust, ill. belefutottam egy másmilyen jellegű szakmai tanfolyamba, jövő héten, ha megkapom a fizetésem, beiratkozom, befizetem az első részletet, és akkor majd itt is elárulom, hogy mi leszek, ha nagy leszek :)