Vissza a mókuskerékbe

Tadam, közérdekű bejelentés következik: december 1-jével visszatérek a munka frontjára. Így valószínűleg ritkulnak majd a bejegyzéseim, de leteszem a nagyesküt, hogy minden fontos eseményről, történésről beszámolok … lehet, hogy némi elcsúszás lesz térben és időben, de a lényeg, hogy nem szabadultok Kedves Olvasók :)

Hogy hova megyek dolgozni? Vissza az eddigi munkahelyemre, ahol felszabadult egy pozíció, így kaptam egy lehetőséget, amivel úgy gondolom, hülyeség lenne nem élni.

Egyenlőre még nem tudom elképzelni, hogy hogyan fogjuk élni a dolgos mindennapokat, mivel a munkaidőm 8:30-17 óráig tart, pénteken pedig 14:30-ig, de majd csak belejövünk. Roli így bölcsiben is többet lesz, reggel ¼ 8tól du ½ 5ig, pénteken pedig fél 4ig. De nagyon remélem, hogy nem fogja különösebben megviselni a változás.

Bízom benne, hogy mind3an a lehető legsimábban fogjuk venni az előttünk lévő akadályokat, mindenesetre a lelkemnek már nagyon kellett a pozitív változás, a gödör alját majdnem sikerült elérnem...

Öreg néne őzikéje

Amikor gyerek voltam több kedvenc mesém volt, de ami mindent vitt, az az Öreg néne őzikéje.

Két hete könyvtárban voltunk, és szimpatikus lett a Verses Állatmesék II. című könyv, ki is kölcsönöztük Rolinak. Az összes vers szereplői állatok, aranyosak, rímelnek, és nagyon szép a grafikája is (olyan Vukkos). A könyvben többek között olvashatunk Weöres Sándortól, Gazdag Erzsitől, Nemes Nagy Ágnestől, Szalai Borbálától.

Az első este átlapoztuk, és az utolsó pár oldalon vigyorogva vettem észre, hogy igen, itt a nagy kedvencem is. Első nekifutásra a vers közepén megrohantak az emlékek, amikor Anyu olvasta fel nekünk, így könnyek között abba is hagytam az olvasást :) Azóta Roli is majdnem minden este kéri az őzikés mesét… most már nem sírok… de még mindig nagyon szeretem, és az emlékek továbbra is „kísértenek”.

Álljon most itt egy diavetítős retrós Szabó Gyulás Öreg néne őzikéje

Tejszínes gombaleves

Ezt sikerült ma megfőznöm ebédre, nekem és Znek nagyon bejött, Rolinak pedig egyáltalán nem...

Hozzávalók (4-6 személyre):

• · 5 dkg vaj
• · 1 fej vöröshagyma
• · 35 dkg csiperkegomba
• · 2 sárgarépa
• · 15 dkg karfiol
• · 3 ek finomliszt
• · 1,5 liter csirkehúsból készült alaplé
• · 1-1 kávéskanál kakukkfű és tárkony
• · 5 dl tejszín
• · só, bors, petrezselyem
• · 20 dkg csirkemell

A hagymát vágd apróra. A gomba kalapját szeleteld keresztbe, a lábát karikázd fel. A sárgarépát tisztítsd meg és karikázd fel, a karfiolt szedd rózsáira. Olvaszd fel a vajat egy lábasban, add hozzá a hagymát és párold 5 percig. Add hozzá a sárgarépát, a gombát, és a karfiolt, párold tovább, amíg megpuhulnak. Hintsd meg liszttel, jól keverd el és fokozatosan add hozzá a csirekhúslevet, a kakukkfüvet és a tárkonyt. Forrald fel, és kis lángon főzd 10 percet. Ha elkészült, keverd hozzá a tejszínt, a petrezselymet, ízesítsd sóval és borssal (de szerintem nem kell, mert az én leveskockám elég sós volt).

Ha csirkehúst is teszel bele, akkor amikor a hagyma megpuhul, tegyél a lábasba 20 dkg apróra kockázott csirkemellet, pirítsd át a darabokat minden oldalukon, majd folytasd a főzést a fentiek szerint.

Forrás: Éva magazin adventi különszáma

Mit, hol, miért?!

Eljött az az időszak, amitől finoman szólva rettegtem Roli születése óta: a kérdések, mit, miért, hol? Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a mondatainak a 98%-a kérdés, a maradék 2% pedig az akarom és a kell szavakat tartalmazza.

Az elmúlt 1-2 hétben még csak szoktatgatott bennünket, minden mondatata így kezdődött: De hol …? viszont ma már bőven kaptuk mindegyik kérdőszóból, és meg kell hogy mondjam, nem könnyű válaszolni a bagatell(nek tűnő) kérdésekre, mint például: de miért ott van a szalvéta, de miért hozta be anya, de miért nyuszi van rajta, és milyen nyuszi az??? A "de hol van" apa/mama/Edit (gondozónéni a bölcsiben)…. stb kérdésekre még válaszolok, de amikor ötödjére kérdezi vissza 2 percen belül, hogy de miért oda tettem a szalvétát ahová, akkor már kezdem feladni.

Mi lesz később, amikor belefutunk majd olyan kérdésekbe, amiről fogalmam sem lesz… kicsit aggódom :)

Ötből kettő

Nincs sok barátnőm, de akik vannak szám szerint 5en azokban teljesen ezer százalékig megbízom, ismerem az életüket, a múltjukat, a jelenüket, a terveiket, a vágyaikat. Remélem tudják, hogy bármikor (legalábbis majdnem bármikor) számíthatnak rám. Mivel kevés embert engedek magamhoz közel, igazán közel így nagyon tud bántani, ha őket bántja valami. Ezért sem egyszerű most, mert az elmúlt 4 nap alatt közülük ketten is „közölték”, hogy romokban van a kapcsolatuk a párjukkal, a gyermekük/gyermekeik apjával, az egyik 10, a másik 13 év után.

Tehetetlen vagyok, ezt pedig utálom. Tanácsot nem adhatok, nem is tudnék, hiszen (szerencsére) nem voltam (még) hasonló szituációban, főleg nem gyerekkel. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, ha nincsenek, akkor az nem is igazi emberi kapcsolat szerintem. Meghallgatom őket, talán azzal is segítek… és közben magamban utálom a pasijaikat…és felteszem a kérdést, vajon az én párom is „meghülyül” egyszer?

Milyen érzés lehet 13 évnyi kapcsolat után azt kapni egy este a párodtól, hogy „talán tévedtünk anno” ??? Basszus, 13 év alatt annyi közös élmény áll mögöttük, nem beszélve a 2 gyerkőcről, persze egyszerűbb becsapni az ajtót, és kinyitni egy gondtalan(nak tűnő) élet felé, ahol a legnagyobb súrlódási pont, hogy meddig aludjunk vasárnap, vagy hova menjünk péntek este….De könyörgöm, a rózsaszín köd is csak átmeneti, problémák mindenhol vannak, persze, ahol gyerek/kek van/nak ott még több (kiindulva a saját életemből), néha tényleg elég mindenből és mindenkiből, hiányzik a csend, néha hiányzik a felelőtlenség, DE az a sok szeretet, amit a gyerekemtől kapok nem kaphatok meg senki mástól… a gyerekek nem hülyék, hiába nem beszélünk a problémáról, ők nagyon jól érzik, hogy valami nem kerek anya és apa között…

Igen, a férfiaknak vannak igényeik, és igen, nekünk nőknek is…. nem biztos, sőt, biztos hogy nem minden ponton ugyanaz, de néha találkoznak, és ez jó… nagyon jó. Szerintem a pasik nem is sejtik, hogy ha hetente 1 nap pár órára „kimenőt” adnának asszonykának a barátnőkkel, akkor azzal mennyit segítenének, legalább a lelkük rendben lenne.

Meg lehet szervezni a gyerekfelügyeletet is, ha kettesben szeretnének eltölteni egy estét, vagy elmenni moziba, vagy csak sétálni… de mint tudjuk, néma gyereknek anyja se… és ez igaz mindkét félre, ha probléma van beszéljünk róla, ha nem megy egymással, akkor valakivel mindenképp, mert ezzel magunkat és a kapcsolatunkat is még tovább mérgezzük.

Mi nők szeretünk szenvedni???

Biztos, mert különben nem rágódnánk napokig magunkban a legegyszerűbb dolgokon, nem hunynánk szemet a legtöbb minket ért „igazságtalanság” felett, miért rúghatnak belénk eggyel többször az elégnél??? Itt most nem kifejezetten csak a magánéletre gondolok … néha én is úgy érzem, hogy elég… de számolok 3ig, vagy még tovább, és felállok, megrázom magam, és megyek tovább… remélem, nem jön el az a pillanat, amikor feladom…

Amíg tehetem, és amíg van kit meghallgatom legyen az jó és rossz… de valahogy a jó dologból mostanában sokkal kevesebb van…

Az elmúlt 2 hét

Tudom, kissé elmaradtam a blogolással, de a múlt hét eléggé megviselte a lelkem, és nem akartam itt „sírni”, most már kicsit jobb, így megpróbálom összefoglalni mi történt az elmúlt 2 hétben.

Munka: múlt hét csütörtökön lejárt a szabim, így előzetes egyeztetés után szerdán bementem a munkahelyemre. Annyit még előzményként, hogy (múlt) hétfőn telefonon beszéltem a hr-es kollégával, aki közölte, hogy mivel nem tud munkát adni, így vagy aláírjuk a közös megegyezést, és viszlát… vagy visszavesz, és utána pedig kitesz…. hm, eléggé szíven ütött a mondata, de gyorsan „felvilágosítottam”, hogy közösen nem mondok fel, ill. mivel R még közel sem töltötte be a 3 évet, így ő sem tehet ki, mivel a cég nem szűnt meg. Így indultam neki a város túlsó felének szerdán délelőtt. Miután vártam rá kb 20 percet, negyed óra alatt arra jutottunk, hogy 1 szabad pozíció van pesten a 16. kerületi fiókban, menjek el, beszéljek a fiókvezetővel, és ha ő úgy látja, hogy van bennem „fantázia”, akkor visszavesznek, ha pedig nem, ill. nekem nem jön be a dolog, akkor kifizetik egyösszegben az állásidőt (a teljes fizum R 3 éves koráig), viszont a kifizetés pillanatában megszűnik a munkaviszonyom. Na és ez az, amit nem akarok, mert akkor igaz lesz pénzem, de nem lesz mögöttem jogi háttér, és ha nem találok munkát a közeljövőben, akkor ott fogok állni munka, pénz, és háttér nélkül… ez pedig több kérdést felvet (de erről majd máskor). Szóval ez sem éppen ideális megoldás a mai világban, ahol az ember után nem dobálják a munkalehetőségeket.

Szerdán du felhívtam a fiókvezetőt, és másnapra megbeszéltünk egy időpontot. Az „interjúról” pozitív hangulatban jöttem ki, 1-2 héten belül ígértek választ… ebből már 1 letelt…várok

Közben egy másik bankba is beadtam a cv-met, végülis nincs veszteni valóm.

Lelkileg elég rendesen betett a munkáltatóm hozzáállása, mert az aktív éveim alatt nem 100%on dolgoztam, hanem sokkal több, mindent megcsináltam, amire megkértek, még azt is, ami nem vágott a munkakörömbe, soha nem húztam a számat, és semmit nem ért, mondhatni felesleges volt… persze, tanultam egy csomó mindent…

Roli : talán már elmondható róla, hogy beszokott a bölcsibe, eszik, alszik, játszik, elvan :) Most már eljutottunk oda, hogy a bölcsiben alvás előtt, és itthon fürdés előtt pisil a bilibe, nem erőltetjük a dolgot, majd megérik rá agyilag, mint ahogy eddig mindenre rájött különösebb erőltetés nélkül (pohárból ivás, kanállal evés). A futóbicaj a minden, motorozni nem is nagyon szokott. Egészségileg változó, az orra folyik (szerintem nyárig ez lesz), néha köhög, de nem gáz.

A hétvégén Ozorán voltunk, temetőztünk, Z számítógépet szerelt, R az unokatesók összes kis autóját kipróbálta, lepakolta, jó volt, csak rövid volt.

Szóval zajlik az életünk, néha kicsit döcög, de rendületlenül megyünk előre, már elkezdtem gondolatban a karácsonyi/adventi készülődést, és Roli már „megírta” a levelét a Mikulásnak :)