2011. január 29., szombat

Szejetlek Ana, Nagyon Szejetlek

Újabban ezekkel tud "leigázni" a gyermekünk :) Jön, bújik, ölel, nyakam köré tekeredik és mondja, én pedig olvadok :)
Először 2 hete hangzott el az "Ana szejetlek", amikor lázas betegen feküdtem és próbáltam túlélni a napot. Odabújt a nyakamba (szó szerint) és mondta, én pedig visszakérdeztem, hogy azt mondtad szeretsz, erre ő, igen :)
Azóta minden nap többször elhangzik, főleg este. De most már van a "nagyon szejetlek" is, és már mondja néha, de tényleg nagyon ritkán Apának is :) és persze, ilyenkor Ő is olvadozik :)

és ez annyira jó, ilyenkor tényleg minden rossz érzés elmúlik, igazából meg sem tudom fogalmazni, milyen érzés, ezt tényleg át kell élni, és természetesen mi is nagyon szeretünk kicsi Csipet :D

2011. január 24., hétfő

Elevenpark

Mi is történt a múlt héten? Kedden már mentem dolgozni, Roli pedig nem ment bölcsibe, mert az éjszaka elég rosszul aludt, kiabált, hogy fél, a hasát is fájlalta, így magunk közé vettük, és kedden otthon maradt. Szerdán reggel mentünk mindannyian a dolgunkra, csütörtökön fél 1kor hívtak a bölcsiből, hogy R lázas, de alszik, ha tudunk mennyünk érte korábban (fél 3-3 körül), konkrétan nincs semmi látható baja, csak nyűgös, jah és természetesen pénteken ne vigyük be, és hétfőn is csak orvosi igazolással.

Mondanom sem kell itthon már nem volt semmi baja, valszeg az utolsó fogai jönnek, mert nagyon tömi a kezét a szájába, fosti, a popsija nagyon piros, mindegy, péntek du megmutattuk dokinak, aki mondta, hogy csak egy sima megfázás, mehet közösségbe, vasárnapra atomtakony lett a gyerekből, de a közérzetével nem volt gond, így ma reggel már ment bölcsibe.

Szombaton délután játszóházaztunk, itt. Még nem voltunk ilyen helyen, de nagyon élvezte Roli. Du későn aludt el (3kor), és megbeszéltük, hogy ha jól viselkedik, akkor elmegyünk. Legalább elfárad, és időben elalszik este :)

6-ra mentünk (ilyenkor már olcsóbb 1200/gyerek, 600,-/felnőtt) 8ig pörgött Roli, mint a motolla, nagyon tetszett neki (és nekünk is). Volt dodzsem, sok csúszda, labdák, ugráló vár, kisautó… minden, ami egy gyereknek kell ahhoz, hogy jól érezze magát :)

2011. január 17., hétfő

Gyors jelentés

Most van egy kis időm, igazából kényszerpihenőn vagyok, mert benyeltem valami vírust, az egész 7végét vízszintesben töltöttem több takaró alatt lázasan, és úgy gondoltam, hogy talán nem fog összedőlni a gazdaság, ha ma nem dolgozom. Ma már jobban vagyok, kaja is marad bennem, és lázas sem vagyok este óta.

Igen, tudom, hogy elhanyagolom a blogot, de tényleg nincs időm semmire, pontosabban, ami minimális időm marad, azt próbálom a számítógéptől távol tölteni.
Újra elkezdtem járni tornázni heti 2 alkalommal, próbálok a barátokkal is némi időt eltölteni, persze Rolizok, a háztartásunk romokban, tényleg arra van a legkevesebb időm.

Roli egyébként jól van, január eleje óta jár bölcsibe, az első hét húzós volt, de most már megszokta, és elvan, játszik, eszik, alszik. A csoportjukban bárányhimlő szedi az áldozatokat, kíváncsi vagyok, hogy ő is elkapja e v. sem. A beszédfejlődése iszonyat beindult, mondókázik, mesél, kitalál sztorikat és úgy elő tudja adni, mintha olvasná :) Ami még nem múlt el, az a hiszti, van hogy napokig semmi, aztán "elkapja" vmi és elkezdi, de akkor min fél óra :(
Napközben is alszik 1,5- 2 órát, és ha nincs semmi baja, akkor az éjszakát is végig alussza.

Nálam munkafronton egyenlőre nincs változás, majd jan végén kezdek el betanulni egy újabb feladatot, ami reményeim szerint több időmet és energiámat le fogja kötni, mint a jelenlegi.

Biztos történtek érdekes dolgok velünk az elmúlt pár hétben, de most nem tudom összeszedni a gondolataimat. Készülök egy tavalyi összefoglalóval is, már majdnem kész....