8 óra munka...

Amikor ezer évvel ezelőtt kikerültem az iskolapadból, alig vártam, hogy elkezdhessem a nagybetűs Életet, munkával, fizetéssel, önállósággal, minden velejárójával, úgy, ahogy én szeretném, és ahogy képzeltem.

A szakvizsgám másnapján már dolgoztam egy kis családias cégnél, a fizetés az akkori mértékekhez képes szerintem középszintem mozgott, de pályakezdőként nulla gyakorlattal nem is álmodhattam volna szebbet és jobbat. Azt csináltam, amit tanultam, az a 4 kollégám, akikkel együtt dolgoztam nagyon aranyosak voltak, mindenben segítettek és nem gyerekként kezeltek, talán ez volt a legfontosabb :) A munkát anno az Express újságban találtam, és nagyon örültem, hogy sikerült elindulnom Egyedül. Láttam sok érdekes dolgot, beleláttam a nemzetközi szállítmányozás működésébe, és nagyon tetszett. Velem egyidőben került a céghez egy másik lány is, aki mellékesben au-pair közvetítéssel foglalkozott Angliába. Ennek egyenes következményeként 3 hónap múlva már repülőn ültem London felé, ahol egy olyan család várt, ahol egy 9 hós kisfiúra kellett vigyáznom. Én ekkor 21 éves voltam pont, sosem láttam gyereket testközelből, azt sem tudtam, hogy mit kell csinálni, de bevállaltam, mondván, ha nem jó hazajövök. 2 hónap múlva már jöttem haza, feladtam, rájöttem, ehhez még gyerek vagyok… Mindegy, legalább ott voltam Tesóm szalagavatóján ;) Ja, és közben felkaptam magamra 25 kilót (igen, 60 nap alatt), nem fogadott kitörő üdvrivalgás a reptéren, de örültek anyuék, hogy itthon vagyok. Azóta ez már külön sztori, jókat röhögünk a meglepődött arcokon vica-verza, de akkor elég kínos volt a szitu. .. Mindegy, a kilók szerencsére hamar leolvadtak rólam, hát igen, a fiatalság egyik nagy előnye, igaz naponta 2szer végig tornáztam S. Norbert 2 videókazettáját…

Utána ismét belevetettem magam az álláskeresés dzsungelébe, és elég rossz helyre tévedtem, elég az hozzá, hogy az interjún közölte a főnök, hogy ha pár kilót még leadok, akkor akár konzumlány is lehetnék… na ott kellett volna felállni, de nem, maradtam, megnyugtatásul, nem lettem konzumlány, ültem a telefon mellett, kávét főztem, és unatkoztam, és állást kerestem. Végül akkor álltam fel, amikor a karácsonyi ünnepek alatt megjelent a rendőrség és bilincsben elvitték az egyik csajszi pasiját…. azóta már olajszőkítés és egyéb sötét ügyek miatt lecsukták a társaságot…

Aztán dolgoztam még itt-ott-amott, míg végül 2004-ben kikötöttem a jelenlegi munkahelyemen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezért a munkáért nem kellett megküzdenem, egy ismerős ajánlotta, ez a jó időben vagy jó helyen tipikus esete volt. Amikor 2,5 éve eljöttem, akkor nem volt még válság, nem volt még a szele sem. Azóta a cég 90 %-a egy vidéki nagyvárosba költözött 200 km-re Pesttől, a vezetőség kicserélődött, sokmindenkit leépítettek, áthelyeztek…esélyem sincs visszamenni, hiába a törvény, hogy biztosítani kell helyet, nincs…

Így marad az álláskeresés, komolyan úgy érzem magam, mint az aki a legősibb mesterséget űzi. Felhívtam pár ismerőst, volt főnököket, hogy esetleg, hátha… a válasz nagyon szívesen, de most sajnos nem megy, mert ….de azért küldd át az önéletrajzod, hátha!

Megpályáztam pár hirdetést… semmi. Végső „elkeseredésemben” feltöltöttem az önéletrajzom fényképpel együtt az egyik álláskereső/kínáló portálra tegnap este. Ma már ketten megkerestek két különböző cégtől…

Ja, és hogy miért a legősibb mesterséghez hasonlítom az álláskeresést? Mert konkrétan magamat adom el, egy alapos mustra során kiválasztanak, megmondják, mennyit érek, és utána megdolgozhatok a pénzemért…

Micsoda nő ez a férfi...

Mennyire toleráljuk a MÁSSÁGOT? Egyáltalán ki MÁS? Minden ember más, de egyvalamiben mindannyian egyezünk, mindenki előítéletek nélkül születik! Akkor mégis miért gyűlölik emberek egymást, miért vannak emberek, akik ha meghallják valakiről, ne adj isten, szembe ütköznek valakivel, aki láthatóan nem az ő világképükkel megegyezően él, akkor abba belekötnek szóval, rosszabb esetben tettel?!

Mi, legfőképpen én megpróbálom Rolit úgy nevelni, mivel engem is így neveltek, hogy mindenki felé érdeklődjön, de azért tartson egy bizonyos távolságot, ha arra szükség van. Sajnos vannak olyan csoportok, akik úgy gondolják, hogy nekik csak jogaik vannak, kötelességük pedig nincs…. az ilyet valahogy nem díjazom.

De ne aszerint válasszunk ismerősöket/barátokat, hogy ki milyen bőrszínű, vallású, szexuális beállítottságú. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van olyan ismerőse, kollégája, aki úgy éli meg a mindennapokat, hogy van valami „titka”. Nekem is van/volt olyan kollégám, akiről városi legendák terjengtek, hogy ő a pasikat szereti, mert sosem látták nővel, és sosem élte nyilvánosan a magánéletét. A mai napig nem tudom, de nem is érdekel, hogy kivel osztja meg a hálószobáját. Ettől mi még nagyon jókat dumáltunk, sokat voltunk együtt, és ő volt az első a munkahelyemen, aki megtudta, hogy terhes vagyok.

Általános iskolás koromban volt roma barátnőm is (igaz, az ő családja a mai napig munkából és nem segélyből él), Anyumnak is volt roma kolléganője, mint bolti eladó.

Középiskolás voltam, amikor a baráti társaságunkból összejöttem egy félig magyar félig arab sráccal, igaz a románc nem tartott sokáig, de mint haverok még pár évig együtt buliztunk. Vele is teljes volt az összhang, soha nem szóltak meg bennünket – mondjuk ez is már kb 10-12 éve volt (úúúú, milyen öreg vagyok).

Amikor elkezdtem dolgozni, akkor bekerültem egy zsidó tulajdonú céghez, nem volt ott sem gáz, pedig ott én voltam a kisebbség, de ezt sosem éreztették velem. Aztán egy másik helyen volt egy kolléganőm, aki szintén zsidó volt, és vele nagyon nagy összhangban voltunk, sokáig tartottuk a kapcsolatot, néha még mostanában is bejelentkezünk egymásnál, ha valami fontos történik az életünkben.

Hogy hogy jutott ez eszembe? Délelőtt amikor jöttünk haza Rolival, a ház előtt állt egy srác az emeletünkről, akinek van egy nagyon nagy testű kutyája (Roli kb fél fejjel alacsonyabb mint a kutyus teste, a fejük egyvonalban van), és persze nekünk meg kellett állnunk kutyázni ;) Egyszercsak megjelent a srác mellett egyhosszú szőke hajú magas csajszi, akin valami „fura” volt, és hirtelen leesett, hogy ő igazából pasi. Egyébként miniszoknyában és topban volt, papucsban és cicikkel, eddig nem tűnt fel hogy ő pasi, mert csak messziről láttam. Aranyosak voltak mindketten, és a kutyus is. Mondták, hogy mennyire jó, hogy a „pici” nem fél a kutyáktól.

Amikor felértünk, felhívtam Z-t, hogy mivan, és ő is csak ennyit tudott mondani, hogy „Jé” :)

Gondolom, ő (mármint a csajszi) pontosan tudja, hogy milyen az, ha összesúgnak a háta mögött, esetleg szembe szídják, v. valami durvább….

Úgy gondolom, hogy a világ attól szép, hogy mindenki más, nincs két egyforma ember, állat, virág, nincs két egyforma nap. Milyen unalmas lenne, ha mindenki egyforma lenne… jó ez így, ahogy van

Amivel viszont én sem értek egyet, miért kell az utcára menni és kampányolni azzal, hogy én más vagyok… miért médiaszenzáció, ha valaki "coming out"-ol, egyáltalán, miért van erre szükség?

Bízom benne, hogy mire Roli felnő ismét egy előítéletektől mentes társadalom lesz kialakulóban, és ebben Nekünk kezdő ill. gyakorló szülőknek hatalmas a felelősségünk!!!

Számomra természetes...

Számomra teljesen természetes, hogy ha valahová megyek egyedül, gyerek nélkül és ott várni kell, esetleg sorban állni, akkor aki pocakos, ill. kisgyerekes (a türelmetlenebb fajtából), azokat előre engedem. Nem tudom miért, de ez így alakult, így vagyok genetikailag kódolva, így neveltek..stb

Amikor már láthatóan pocakos voltam (és lekerült a téli kabát is, kb. április közepén – 5/6 hónapos terhesen), akkor átadták a helyet, ha tömegközlekedtem (ami akkor hetente többször megtörtént), és valaki felnézett a nagyon fontos újságolvasás, zenehallgatás, telefonálás közben. Ez akkor szintén természetesnek tűnt. Persze, előfordult olyan is, hogy ha láttam egy nagyobb pocakkal „rendelkező” sorstársat, vagy egy idős nénit/bácsit akkor magától értetődően átadtam a helyem, ha más erre nem volt képes.

Ami ma történt az kicsapta a biztosítékot nálam. Jövő hónapban Gyulára megyünk nyaralni egy hétre, hogy olcsóbban megússzuk, így el kellett menni a háziorvosomhoz beutalóért. Tegnap este már futottam egy kört, de fél 8kor is még hatan voltak előttem, tök unott fejjel, láthatóan mindannyian utálták az életet, így inkább 10 perc várakozás után (ami alatt nem jött ki senki) úgy döntöttem, hogy ma ismét bepróbálkozom, tudva azt, hogy Rolit is magammal kell vinnem. Reggel 8tól van rendelés, naivan 10re odamentünk, hogy talán már lefutott a roham. Tévedtem. Rajtunk kívül volt még 2 várandós kismama (jó nagy pocakkal), 4-5 nyugdíjas és még 1-2 középkorú várakozó. Mindegy, beálltam szembe a doki ajtajával, hogy bestartolok soron kívül, ha kinyílik az ajtó.

Viszont amikor az egyik nyugdíjas FÉRFI és egy szintén FÉRFI (mint kiderült) munkanélküli hangosan elkezdték tenni a megjegyzéseket, hogy minek hozza magával a gyereket, biztos így hamarabb sorra kerül, majd legközelebb ők is hoznak magukkal gyereket/unokát, akkor elöntötte az agyamat a sz.r és én hülye, ahelyett, hogy hagytam volna őket hagy puffogjanak, megkérdeztem, hogy és mégis hová tegyem, ha nincs aki vigyázzon rá, mert szerencsére apuka dolgozik, és nem jókedvemből hoztam magammal… erre nem mondtak semmit, de ezek a megjegyzések még többször elhangoztak szintén tőlük, illetve még a két kismamát is kikezdték.

Így is kb fél órát várakoztunk kint, mire egy igen idős néni végre kijött a dokitól, akkor a 2 pocakos egyszerre bement (vmi beutalóért), és én is odaadtam az asszisztensnek a taj kártyámat, és elhadartam, hogy mit szeretnék. Két perc után a két csajszi ki, és akkor behívtak bennünket – az egyik pasi ekkor: Na tessék! felkiáltással ismét hangot adott a nemtetszésének, - de az asszisztens már kiszólt, hogy a kedves várakozó férfiak vegyenek vissza a hangerőből, mert zavarják a rendelést.

Gyorsan megkaptuk a beutalót, és amikor végeztünk, akkor pedig behívtak egy pácienst, aki időpontra jött :)Szerintem ez már túl sok volt a kint lévőknek, de egyáltalán nem sajnálom őket.

Persze, tisztában vagyok azzal, hogy mindenki siet valahová, hogy a legtöbb embernek saját maga a legfontosabb, de ha R elkezd hisztizni, akkor meg azért háborogtak volna. Vannak emberek, akinek semmi nem jó, de legalább most volt egy jó napjuk, és jól kidurroghatták magukat, és otthon volt mit mesélni …

Férfi és Nő

Egész délelőtt azon járt az agyam, hogy leírjam e ezt a bejegyzést, vagy inkább ne…ez igazából egy olyan téma, ami mindenkit érint (előbb-utóbb), mégsem nagyon beszélünk róla ŐSZINTÉN.

Hogy hogyan merült fel ez éjjel kettőnk közt Z-vel, az most lényegtelen. A lényeg, hogy ismét rájöttünk Férfi és Nő nagyon másképp működik.

Hogy miről is beszélek? A két nem közti kapcsolat változásáról a gyerek születése után.

Mit csinál a nő? 9 hónapig „növeszti” a hasát benne azzal a mini lénnyel, aki belőlük kettőjükből jött létre, (jó esetben) közös akarattal. Baba megszületik, teljesen új élethelyzet, amit meg kell szokni MINDENKINEK, ehhez még hozzájön, hogy az Anya egy időre elveszíti addigi önmagát, és kizárólagos táplálék forrássá lép elő, akinek kezdetben 2-3-4 óránként biztosítani kell az anyatejet a picinek, igen, de a gyerkőcöt nem érdekli, hogy éjszaka van és aludni kell(ene), nem érdekli, hogy Anya a könnyeivel küzd, mert fáradt, elege van, álmos, esetleg éhes, vagy mert esetleg Apa annyit dolgozik, hogy nem tud segíteni a bevásárlásban, a mindennapi rutinban, de azt azért elvárja, hogy amint hazaér, ne egy II. világháborús csatatérre emlékeztető lakásba lépjen be, ahová Ő azért jön HAZA, hogy kipihenje az aznapi munkát - ami tegyük hozzá, teljesen természetes. Fura azt átélni, hogy egy hajmosás, hajszárítással mekkora sikerélményt is tud jelenteni. Komolyan, sokszor felér egy teljes wellness kezeléssel!

Na mindegy, ember lánya vállalta, hát csinálja, és ne sírjon (csak úgy, hogy nagyon ne lássa senki).

Mit sulykol belénk a média? Legyél jó anya, remek háziasszony, kiváló munkaerő, tüzes szerető… és mégis hogy??? Sajnos, én nem tudom elvonatkoztatni a dolgokat egymástól, mivel az elmúlt 2 évben az alvással töltött óráim száma igen megcsappant, és jelenleg az Anyaság a legfontosabb így a többire nem marad annyi erőm és időm, mint azt a média és a férfitársadalom elvárná…

De térjünk vissza a kapcsolatra. A szülési utáni 6 hetes kontrollon a nőgyógyászom megkérdezte, hogy mire gondoltam a védekezésnél? Fogamzásgátló kilőve a szoptatás miatt, az óvszer nekem nem igazán fekszik/feküdt 5 együtt töltött év után, így maradt az egyetlen szer, aminek a mellékhatása a fogamzás gátlás. Sokáig nem szedtem, mert valami plusz mellékhatás is kijött még ezen felül.

Azt nem tudom, hogy egy nő szülés után, szoptatás alatt, folyamatos gyerekfelügyelet mellett mikor gondol először a szexre, úgy, hogy ezt a párja is észrevegye, de nálam eltelt pár hónap, mire fizikailag és szellemileg is képesnek éreztem magam erre a nemes „feladatra”.

Nem olyan rég olvastam egy cikket, amiben az állt, hogy szülés után 22 hónapnak kell eltelnie átlagosan ahhoz, hogy a pár újból A PÁR lehessen.

Hogy éli meg ezt egy pasi, a gyerek apja???? Arra rájöttem elég gyorsan, hogy a férfiak hallása pár hónap után kiszűri a gyerekkel kapcsolatos hangokat éjszaka, nálunk anno Z konkrétan nem ébredt fel arra, hogy a szomszéd szobában beriasztott a légzésfigyelő (az egész lakás 48 nm).

Az ő genetikájuk teljesen más, nálunk is voltak, vannak ebből a mai napig konfliktusok…. de próbáljuk megoldani lakáson belül, nem kacsingatni kifelé! És itt a lényeg, miért természetes az, hogy a férfiak minden lelkiismeret-furdalás nélkül pár hónap szexmentesség után úgy gondolják, hogyha otthon nem kapják meg amit szeretnének, akkor majd megkapják máshol, mástól?! És miért lett ez természetes???? (én anno megmondtam, hogy ha nálunk ez bekövetkezik, akkor lehet pakolni, nem érdekel, hogy hányszor, kivel, miért… sajnos, aki egyszer megtette, az megteszi máskor is )

Azt nem értem, hogy hogy képes egy ilyen menet után Apa hazamenni Anyához, átölelni, megcsókolni, megpuszilni a Gyereket és élni ugyanúgy az életet, mint addig????

„Sajnos” a rideg valóság pedig az, hogy akivel megcsalnak, az is előbb-utóbb Anya lesz, és akkor ő sem fog napi 24 órában „rendelkezésre állni”, és ő is könnyen kerülhet annak a lónak a túlsó felére…

Akkor és most

Valahol azt olvastam, hogy a '70-es, '80-as évek a retro kora, akkor én eléggé retro vagyok, mármint akkor születtem, akkor voltam gyerek, az első emlékeim ebből a korszakból valók. Szerettem akkor abban a korban élni, és a mai napig jobban vonz az a világ, mint a mai rohanós, egymásra nemodafigyelős, egymást majmolós és a 15 perces celebek tömege.
Hiába nem mehettünk akkor külföldre, amikor gondoltunk, hiába kellett egy autóra 8-10 évet várni, hogy a vásárlás elhatározásától a Merkur telepről kiguruljon a csoda, ami Nekünk 1986-ban történetesen egy piros Dacia volt (és a mai napig használják Anyuék). De kivártuk, és senki nem verte az asztalt, hogy miért ennyi idő, megmondták, hogy ennyi, és kész.
Akkor még nem volt mobiltelefon, sőt vezetékes is csak az iskolában a portán (amit én nagyon sokáig nem mertem felvenni, amikor ügyeletes voltam, kitört a frász, amikor elkezdett mellettem csörögni), nem volt hiperszuper tévé, igaz annak az egy csatornának, felesleges is lett volna, sőt, hétfőn még adás sem volt. Nem volt e-mail, de volt helyette papíralapú levelezés, az ünnepeken képeslapok. Nem volt egész évben banán, narancs - ezeket mindig a Mikulás hozta :). Mindenkinek volt munkahelye, volt tolerancia, türelem, egymásra odafigyelés.
Lehet, hogy csak gyerekfejjel láttam így, és ha akkor lettem volna ennyi idős, mint most, akkor másképp láttam volna. Nem tudom....
Tudtunk örülni egymás sikereinek, viszont nagyon irigy voltam, amikor az egyik osztálytársam külföldről kapott valami ruhát, és 1 héten keresztül abban járt iskolába. Nekünk a Tisza cipő nem divat volt, hanem mindennapi használati tárgy. Ki gondolta volna, hogy 20-25 év múlva akciósan 10ezret kell érte kifizetni....
Persze, volt nylon iskolaköpenyünk, de szerintem az iskolabarátibb, mint a top, a gyárilag lyukas farmer és a köldök-/orrpiercing. Volt rendes iskolatáskánk, nem pedig egy közepes méretű válltáskában hordtuk a cuccainkat általános iskolába. Igaz, ez csak az általános iskolában volt kötelező, de ott sem végig, mert jött a VÁLTOZÁS...(de erről nem itt, és nem most)
és a ZENE (ami nélkül mit érek én?) ...
... mai napig énekeljük/dúdoljuk az akkor slágereket, nincs házibuli Hungária nélkül. Az összes mai sláger gyökere akkorra nyúlik vissza pl: Sugarhill Gang, Kool & The Gang, Diana Ross, Wham, stb...
Mindenki táncolt Szűcs Judit remekbe szabott Táncolj még (1978) c. opuszára, vagy ki ne emlékezne Zoltán Erika Túl szexi lány (1988) c. slágerére ?!
... és a mai SZTÁROK... ki fog emlékezni 20-30 év múlva a mai tehetségkutató műsorok üdvöskéire? Lehet, hogy még ők maguk sem....
Kíváncsi vagyok, hogy ha 50 évesen leülök/leülnék megírni egy ilyen post-ot, akkor miről szólna? Nagyon bízom benne, hogy a gyerekeink nemcsak hiperszuper ketyerékkel fogják tartani a kapcsolatot Velünk és Egymással, lesz idejük önmagukra, a környezetükre, nyitottak lesznek mindenre, és talán egy kicsit lelassul ez a nagy rohanás....

ui.: szerettem volna linkelni is, de mivel jelenleg Zoli több gépet szerel egyszerre, és ezen nincs még telepítve elég sok minden, így nem tudok :( Ígérem, hogy amint visszakerül minden a helyére, pótlom a hiányosságom ;)