Hát igen, nálunk is elkezdődött a rettegett hiszti korszak.
Igaz, voltak már előjelek, de múlt hét pénteken átéltük az első, igazi hisztit, az összes kötelező tartozékával együtt, mint kezdeti toporzékolás, hatalmas „mű”könnyek, először csak kézzel csapkodta a padlót, majd hasra vágta magát, és a végén kézzel-lábbal vergődött a fürdőszoba szőnyegen. Mindezt a játszi utáni kötelező kézmosás váltotta ki, amit eddig lerendezett egy sima toporzékolással (merthogy valahogy ezt nem szereti), de ez most nem volt elég. A vicces az volt, hogy kérdeztem tőle, hogy most ez Neki jó, amire közölte, hogy nem; mire megkérdeztem, hogy tudja e, hogy miért csinálja, amire a válasz az volt, hogy nem :) Ekkor kijöttem a fürdőszobából, amire ő abbahagyta a műsort, felállt és jött utánam.
Ma pedig (szintén a játszótérről feljövet) megállt a bejárati ajtóban és elkezdte ütni, miközben hajtogatta, hogy lépcső. Én, jó anya módjára kinyitottam az ajtót, hogy akkor menjen lépcsőzni, de nem ment, viszont jöttek a könnyek, a toporzékolás, és a magas C (ilyenkor mindig pár oktávot emelkedik a hangszíne). Úgyhogy megálltunk az előszobában, és próbáltuk eldönteni, hogy most mi legyen. Aztán én feladtam kb 3 perc után, és hirtelen abbamaradt minden műsor, hívta Apát, hogy menjenek kezet mosni :)
Amit nehezebben tolerálok, az a kezdődő irigység :( Próbálom elterelni másfelé, de képes (lenne) a motorjáért élethalál harcot vívni, függetlenül attól, hogy mondjuk éppen a hintában ül, vagy mondjuk homokozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése