Útkeresés

Elkezdődött a végső visszaszámlálás, vissza az ÉLETBE. Igen, így csupa nagybetűvel, mert az itthoni burokból remélhetőleg lassan kiszakadok. Viszont addig van még pár nagy feladatunk így hármasban.

Az első és legfontosabb: a bölcsi.

Holnap lesz az első szülői, ahol mindent megtudunk az előttünk álló egy évről. Roli is elindul az ő kis saját nagybetűs Életébe… nélkülem… pontosabban, én a biztos hátteret biztosítom majd neki, legalábbis megpróbálom minden erőmből, hogy ez az elválás a lehető legzökkenőmentesebb legyen számára/számunkra.

A második legfontosabb: a munka.

Jelen helyzetben ez egyáltalán nem egyszerű, mivel a munkahelyemre (egy amerikai tulajdonú bank) nem tudok visszamenni, a munkaviszonyom (még) megvan, de pozícióm már nincs. Már beszéltem 2 exfőnökömmel, de sajnos nem tudnak segíteni. A cégen belüli hr vezető sem kecsegtet semmi jóval…. Az álláshirdetések közt nagyon kevés az olyan, ami minden szempontból megfelel, vagy én vagyok kevés, vagy a munkakör nem igazán az, amiben el tudom magam képzelni, és az a baj velem, hogy amit csinálok csak akkor tudom jól csinálni, ha érdekel. Tudom, a pénz nagy úr, és a jelenlegi gazdasági helyzetben nem igazán engedheti meg magának senki a válogatást, de azért pl. bkv ellenőr, telesales-es, és konzumlány (már a koromból fakadóan sem) nem leszek. Így maradnak a kuncsorgások ismerősöknél, ismerősök ismerőseinél….

Igen, de van egyéb feladatom is, mégpedig, újra kell tanulnom beszélni… ez egy kívülállónak, gyereknélkülinek biztos fura, de sajnos az elmúlt 2 évben nagyon kevés alkalmam volt rá, hogy felnőtt emberekkel beszélgessek „normális”, mindennapi dolgokról, mert a játszótéri témaválasztás igen kevés agymunkát igényel… Ezt most ne értse senki se félre, nem akarok senkit sem megbántani, de az ember vagy bevallja, vagy sem, de tényleg szellemileg le lehet épülni ennyi idő alatt. Hiába olvasok egy csomót, hiába fejtettem egész télen keresztrejtvényt, az élő szó mégsem olyan. Akkor nincs idő hezitálásra, ha kérdeznek válaszolni kell. Ez a legújabb parám, bemegyek állásinterjúra, megkérdeznek valami hétköznapi dologról, és nem vagyok képben… nem tudok hozzászólni, keresem a megfelelő szavakat, kifejezéseket, de totál leblokkolok… mit csináljak??? Mivel nekem nincs segítségem, szerencsére mindenki dolgozik, aki segíthetne, így az elmúlt 2 évet teljes szimbiózisban töltöttük, és nem jártam sehová, max gyerekkel. Az ismerősök kezdetben még érdeklődtek, de másfelé fújta őket a szél (ez végülis érthető), így a kapcsolatok nagyrésze megszakadt, félre ne értsetek, itt nem a BARÁTOKról beszélek.

Szeretném megtalálni a középutat a család és a munka közt, szeretném, hogy Roli és Zoli ne sérüljenek az én útkeresésem során, és szeretném újra megtalálni a belső harmóniámat, és szeretném, hogy a passzív szókincsem ismét aktívvá váljon :)