Marian Keyes: Utolsó esély szalon

Szeptemberi könyvajánló:

Ez egy tipikusan olyan könyv, ami csak úgy a kezembe akadt, nem ismertem az írót, a könyveit, nem tetszett a borítója, de valamiért mégis „kiabált” a könyvespolcról. Nem olvastam el a fülszöveget sem. Két kötetes, a borítója szerintem iszonyat, a címe sem utal semmi vidámságra, de mégis hazajött velem a könyvtárból.

Az első kötet első felén átküzdöttem magam, szó szerint, már majdnem letettem, hogy mégsem olvasom el, de aztán jött a fordulat, és onnantól kezdve nem tudtam letenni.

Fülszöveg: Tara, Katherine és Fintan egy írországi kis faluban élnek, már tinédzser koruktól a legjobb barátok. Kamaszéveik egybeesnek a rózsaszín lasztexnadrágok és a Duran Duran fénykorával. Történetünk kezdetén immár harmincas éveik elején járnak, réges-rég Londonba költöztek, de mostanáig csak Fintannek, a meleg divattervezőnek sikerült megtalálnia az igaz szerelmet. Az állandó súlyproblémákkal küszködő Tara egy zsákutca-kapcsolatban vergődik reménytelenül, ám nem mer belőle kilépni, attól fél, nem találna már új társat, retteg a rá váró magánytól. Barátnője, a csinos Katherine biztos egzisztenciát teremtett magának. Látszólag nyugodt életet él kifogástalan, összeillő melltartó- és bugyiszettjei és a tévé távkapcsolójának társaságában, férfi nélkül, mondván, ha nincs szerelem, csalódás sincsen. Az sem számít neki, hogy munkahelyi kollégája, a fantasztikus, megnyerő John Roth félreérthetetlen célzást tesz: szíves örömest váltogatná vele a csatornákat. Ám az élet közbeszól, hogy megváltoztasson mindent. Jön egy váratlan, súlyos betegség, majd pedig fölbukkan a múltból egy veszedelmesen jóképű, ám annál linkebb színész, és a sors ezzel úgy intézi, hogy mindhármuk élete gyökeresen megváltozzék.

A sztori ott kezdődik, hogy Tara 31. születésnapi „bulijára” csöppenünk, mivel ez nálam is aktuális volt a közelmúltban, így érdeklődve vártam a folytatást.

Szerintem a könyvben minden 30as nő magára ismerhet egy kicsit, megtalálja benne azt a szereplőt, akinek drukkolhat, akivel kicsit azonosulni tud, vagy úgy érzik, mintha életük 1-1 pillanatát ő is átélte volna. És a történet alapkérdésén szerintem mindannyian elgondolkodunk, mi lenne ha én is egy ilyen szituba kerülnék, mi lenne ha a saját barátaim közül valakiről kiderülne, hogy súlyos beteg… átértékelnénk vajon az életünket, és mernénk változtatni, ha kiderülne, hogy csak fél év van hátra??!!

Nem egy vidám sztori, de nagyon szerethető az összes karakterrel együtt (egyet kivéve).