Fantom, vizibolha, bölcsialvás

Ez a hétvégénk sem volt éppen itthon ülős, konkrétan itthon szombat délelőtt voltunk csak, leszámítva az éjszakákat.

Még mielőtt belemerülnék a 7vége ecsetelésébe, íme pár fotó, hogyan alszik gyermekünk péntek délután a bölcsiben:

Péntek este színházban voltunk Zvel, még szülinapomra kaptunk 2 jegyet Az Operaház fantomjára.

Nálunk „az ember mindig többet vár” elve érvényesült, az első felvonást végig küzdöttük, voltak olyan pillanatok, hogy legszívesebben kijöttünk volna az előadásról, de a második felvonás némileg kárpótolt bennünket. Ezzel a véleménnyel nem akarok senkit sem megbántani/megsérteni, de mivel szerintem az ember azért megy színházba/moziba, hogy teljesen ki tudja kapcsolni a külvilágot arra a 2-2,5 órára (amire kifizet nem kevés pénzt - oké, jelen esetben ajándékba kaptuk), de mivel ezt a teljes kikapcsolódást nem kaptam/kaptuk meg így kissé csalódottan jöttünk haza.

A szereplők közül néhány név: Szerednyey Béla, Fonyó Barbara, Magyar Bálint, a Fantom pedig Csengeri Attila (hm, hát ő az, aki nem győzött meg), Galbenisz Tomas

Szombat délelőtt takarítottunk, polcot szereltünk, átjöttek tesómék az új autójukkal, ebéd után közösen aludtunk egyet, délután 4re pedig usziba mentünk. Mostanában eléggé hektikus ez az usziba járás, mert ha R beteg, akkor nem megyünk, és sajna emiatt elég sok alkalom kimaradt.

Ennek ellenére nagyon kis ügyes volt, merült sokat, aminek bizonyítékául pár fotó:

Vasárnap Anyuéknál voltunk, Rolit alig lehetett becsábítani az udvarról, a 2 órás délutáni alvást és az ebédet leszámítva szinte végig kint volt fél 12től negyed 7ig. Motorozott, triciklizett, söpört, pakolt, összetört 1 tojást :), összegyűjtött egy csomó bogyót, gesztenyét, csigát…

Ma reggel pedig minden zokszó nélkül ment bölcsibe, igaz a terem ajtajában közölte, hogy ő nem játszik… - ezt újabban mindig elmondja, de délutánonként folyton „lebukik”, mert mindig teljesen bele van merülve a játékba, amikor megyek érte ;)

Így jár az, aki...

... nem alszik a bölcsiben délután semmit. Nem csoda, hogy fél 6 tájban bealszik a játszótéren :)



(dupla klikk, és akkor nagyban láthatod)

Macifarm-Veresegyház

Kihasználva a tegnapi jó időt végre eljutottunk a veresegyházi Medveotthonba. Már nagyon régóta készültünk erre a programra, de valahogy sosem jött össze. Mi anno már voltunk itt Zolival még 2007. tavaszán, ill. én még ezer éve, amikor még középiskolás voltam. Jó ide visszajönni, mert mindig van valami újdonság :)

Tegnap nagyon sokan voltak, gondolom, mindenki megpróbálja maximálisan kihasználni az őszi napsütést, és „meleget”.

Vittük magunkkal a futóbicajt, mert úgy mégiscsak kényelmesebb, mint gyalog, ill. vittünk még magunkkal mézet a maciknak.Elég későn értünk oda (délre), de legalább addigra már felmelegedett az idő. Kb 1,5 órát töltöttünk el az állatok közt, de ez maximálisan elég is volt mindannyiunknak. Rolit annyira nem kötötték le a macik, de azért rá lehetett venni arra, hogy etesse meg ő is őket egy hosszúnyelű „bérelt” fakanállal, ami nagyon tetszett neki, hogy lehetett etetni őzikét, és szarvast is.

Ja, és persze a kiszeparált kisvonat a bejáratnál

,

és a dottó vonat, amit mi kihagytunk, majd legközelebb. Néha én úgy éreztem magam mi a jól feldíszített karácsonyfa… vállamon a teljesen megtömött táskám (túlélőfelszerelés: inni-ennivaló, pelenkák, váltóruha – amit nem tudom, miért nem hagytam a kocsiban… - sapka, pénztárcák, kulcsok, popsitörlő, kéztörlő, kézi orrszívó, 100as papírzsepi), ha R megunta a bicajozást, akkor a kezemben a bicaj, a másik kezemben a mézes”bödön” fakanállal, ill. amikor a fiúk felmentek a kilátóba még a fényképezőt is „megnyertem” :)

Mi van még a barnamedvéken kívül? Vannak gólyák, mivel gólyamentést is végeznek, vannak mosómedvék, őzike, szarvasok, farkasok… persze nem egymás mellett, hanem egymás szomszédságában, békében, nyugalomban.

Van még játszótér, ugrálóvár, pelenkázó, étterem, sétalovagoltatás – itt jegyzem meg, hogy végre fény derült számomra arra, hogy Anyuék szomszédját miért mindig Jockey Ewing felszerelésben látom… hát azért, mert ő is itt lovagol/tat.

Még ki sem értünk Veresegyházáról, de Roli már aludt, a hazafelé utat végig durmolta… azt mondta, menjünk máskor is, és majd akkor is fogja etetni a macikat :)

Balkáni helyzetjelentés... csak erős idegzetűeknek

Már napok óta tépelődök azon, hogy hogy fogjak hozzá a következő bejegyzéshez, hogy az ne legyen gyomorforgató a kezdő anyukáknak, ill. a még gyerekteleneknek se menjen el a kedve teljesen az utódgyártástól.

Na mindegy, aki tudja magáról, hogy vizuális típus, ill nem bírja a gyerekbetegségeket az itt álljon fel, nyisson meg valami másik oldalt :)

Szóval, akinek a gyereke bekerül egy közösségbe, ahol rajta kívül még kb 10 másik vele egykorú apróság mozog napi 6-8 órában, az előbb-utóbb belefut valami betegségbe. Történt ez nálunk is, immár augusztus óta második alkalommal. Ugye R az augusztust végigjárta a bölcsiben, majd szeptember első 2 hetében itthon volt takonykór és orrfolyás miatt, majd ismét belevetette magát a közösségi életbe, de 1 hét és 1 nap után ismét kitört rajta a fent említett kórság újra. Arra nem térnék ki, hogy hétfőn reggel még nem volt semmi jele, hogy bármilyen betegségben szenved gyermekünk, ennek ellenére estére teljesen bedugult az orra, és 3 órán belül 3szor keltünk éjszaka arra, hogy nem kap levegőt. Én (gondoltam jó anya lévén) másnap reggel nem vittem már bölcsibe, itthon mégiscsak hamarabb meggyógyul… szerdán volt (pót)ebédbefizetés, reggel kaptam R gondozónőjétől egy sms-t, hogy sétáljunk el a bölcsibe, és fizessük be a pénzt októberre, mert különben nem mehet R az intézménybe…. ezzel én is tisztában vagyok, és addigra már megbeszéltem az egyik anyukával, hogy befizeti R-t is. Mindegy, felhívtam E-t, hogy köszi az üzenetet, de nem megyünk, ezért és azért, ill. mert Rnek folyik az orra elég durván és köhög is… erre ő: ne tartsam mindennel itthon a gyereket, mert így nem fog tudni normálisan beszokni, ill. nem fogja megszokni a többi gyerek baciját… Persze, értem én, de akkor is, annál nincs rosszabb, mint amikor a gyerek beteg, mert akkor az egész család nem tud aludni, mindenki nyűgös a fáradtságtól….stb. Na ezen kicsit felhúztam magam, de ez van, mondtam neki, hogy márpedig a héten nem viszem még bölcsibe.

Ugyanezen a napon a játszótéren délelőtt annyian voltak, mintha oktatási szünet lett volna, ovisok, bölcsisek betegen… az egyik anyukával beszélgettem, akinek a kisfia most kezdte az ovit, és ő olyanokat mondott, hogy komolyan elgondolkodtam, és kétségbe estem, hogy a magyar ovikban és bölcsikben mi folyik… az ő kisfia is több, mint a fél hónapot otthon töltötte betegen, de azért, mert a csoportjukban a huszoniksz gyerekre 1 óvónő jut (a másik bizonytalan ideig táppénzen van), ill. egy dadus (aki szintén beteg, de dolgozik, ergo, fertőzi a gyerekeket). Arról nem beszélnék, hogy irreális dolgokat várnak el egy 3 évestől (pl. öltözzön fel egyedül, fújja ki az orrát rendesen, törölje ki a fenekét, ha kakil….stb).

Ha ez még nem volna elég másnap Kata barátném küldött egy emilt, amelyből idéznék:

előzmény: H most kezdi az ovit, pontosabban kezdené, ha immár harmadik hete nem lenne beteg…

„Minden 2. gyereknek zöld taknyi jött ki az orrából és senki nem törődött vele. H tűnt a 'DUTRA' köhögésével a legegészségesebbnek. Talán nem is láttam olyan kicsi, akinek ne lett volna baja. (DUTRA apám veterán traktora) No éppen szőlőt szemezgetett a taknyi nemzedék, mert a kis taknyos ujjacskák nyomkodták és csipegették a kis bogyókat, majd tették a présbe és jött ki a 'vitamindús' nedű. Mivel Ica és Kati néni tukmálta a vonakodó fiamat egy hörpire, így az én kincsem le is húzott 1 pohárral az ízes nedűből. Még soha nem ivott meg semmilyen gyümölcslevet 2 kortynál többet, de ebből lehúzta az 1 pohárral, oh és zöld taknyija sem volt még, ez idáig..... aki nem tudott orrot fújni az taknyis arccal, pulcsival meg egyébbel közlekedett.

A 2. meglepetés a kézmosónál ért. A mosdók eldugulva ácsorogtak a koszos vízzel, pár mikkamakka ordított, h pisilni kell, de rá sem hederített senki. Hazaérve H-nak gyorstalpalló orrfújásból és gatya letolásból.”

Persze, tudom, hogy minden kezdet nehéz, és minden gyerek, aki kikerül az otthoni, megszokott, jól bejáratott „steril” környezetéből minden sz.rt összeszed, és ez valamennyire sajnos normális is, és anno mi is átestünk a tűzkeresztségen, de akkor sem értem, hogy miért nem lehet legalább az atomtakony gyereket otthon tartani, vagy hazaküldeni, nem átvenni a szülőtől, miért jó az, hogy egy valaki mindenkit megfertőz, ill, körbefertőzik egymást… persze, tudom, hogy nincs mindenhol nagyszülő, vagy a szülők ill a nagyszülők is dolgoznak, de mégsem az a megoldás, hogy a tök beteg gyereket beviszem a közösségbe, ahol ugyan elvan, figyelnek rá, igaz, hogy csak elvegetál, meg fertőz, meg nem tudom…

minden felnőtt, szülő tudja saját magáról, hogy mennyire gáz betegen dolgozni, amikor az embernek még saját magát is k. nehéz elviselnie… sztem egy gyereknek ezerszer nehezebb….

Mindezek ellenére ma Roli ment bölcsibe, igaz még köhög és egy kicsit folyik az orra is, a közérzete jó volt (egészen addig, amíg be nem értünk a kapun)…. és a csoportszoba ajtajában megkérdezte a másik gondozónő, hogy Anyuka hozott igazolást??? nem, nem vittem és nem, nem voltunk orvosnál…. minek…. a múltkor sem adott semmit, de még mondani sem mondott semmi érdemlegeset….és ha múlthéten végig vittem volna betegen????

Futóbicó

Az úgy kezdődött, hogy van a játszótéren egy kisfiú (N), akinek van egy fa futóbicaja. Erre Roli valamikor kb 1 hónapja ráült, de mivel nem tudott vele ugyanúgy száguldani, mint a motorral, így röviden lezárta az ismerkedést. Többet nem is próbálkozott vele, én pedig nem erőltettem, de aztán egyik délután kb 2 hete Z is velünk volt, és értetlenül állt a dolog előtt, hogyan lehetséges, hogy gyermekünk teljesen érdektelen egy ilyen szerkezet iránt, na majd ő rávezeti a dolog lényegére, és tényleg. Amint R ráült, le sem akart szállni róla, volt olyan délután, hogy csak azzal tudtam őt lecsábítani a játszira, hogy lent van N is, biztos a fabicajjal van… volt is nagy csalódás, ha nem azzal jött a kisfiú, hanem a motorjával

Ha viszont R ráült, akkor tényleg a segge alá ragadt, nem adta oda senkinek, ha leszállt róla, akkor is az egyik kezével fogta a kormányát… vicces volt, hétfőn már addig fajult ez a szeretet, hogy amikor N jött, hogy akkor ők mennek haza R nem akarta neki visszaadni.

Tegnap Z ráállt a témára, nekiállt futóbicót vadászni, és délután meg is hozta a meglepetést :)

Roli teljesen extázisba jött, a lakásban ment vele, aztán kb fél perc alatt felöltöztünk, és kipróbáltuk terepen is a szerzeményt.

Aranyos, egy picit még magas neki, de megvan az az előnye, hogy nem száguldozik vele… MÉG….

Ma reggel fél 8kor közölte, hogy akkor menjünk bicajozni (negyed 8kor kelt), sikerült a reggeli szeánszot röpke 1,5 óra alatt lezavarni, és ismét rekordgyorsaság alatt felöltöztünk, így fél 10 kor már a kilométereket rótta… igaz nyugdíjas tempóban, ami a motor után kicsit fura, de legalább nem kell utána rohanni… még…

2 órát voltunk lent, a vége felé már elfáradt és az utolsó 300 métert kb 20 perc alatt tettük meg, mivel minden lépésnél megálltunk nyűglődni, hiába mondtam neki, hogy szálljon le róla majd viszem, ő meg sétáljon, vagy tolja… nem, nem, nem

Ez nem fa, hanem alumínium, de így sincs 4 kg, az ára „kissé” borsos, de mivel egészségpénztárra vette Z, így majd csak az adót kell kifizetnünk, a többit majd visszautalja az ep, szóval jut is, marad is. 30 kg-ig terhelhető, elvileg 5 éves korig használható, majd veszünk rá valami világító eszközt is, sisak már van

Ja, és van rajta csengő, ami nagyon muris, és hangos, viszont csak úgy csenget vele, hogy addig megáll :)

Mégsem reménytelen?!

Ma teljes kínban mentem Roliért, már azon agyaltam, hogy hagyom az egész bölcsit a fenébe, mert nem akarom a gyereket tönkretenni lelkileg... amikor odaértem érte, a szívem a torkomban, a gyomrom görcsben, benézek az ajtón, Roli játszik, E1 gondozónő vigyorogva közli, hogy gyermekem ebédelt (tészta volt), aludt egy nagyot, és még kakilt is. Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek :)
Majd R beleugrott a nyakamba, nyomott 3 hatalmas puszit, és közölte, hogy kekszet vagy ropit kér ;)

Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a holnap

Marian Keyes: Utolsó esély szalon

Szeptemberi könyvajánló:

Ez egy tipikusan olyan könyv, ami csak úgy a kezembe akadt, nem ismertem az írót, a könyveit, nem tetszett a borítója, de valamiért mégis „kiabált” a könyvespolcról. Nem olvastam el a fülszöveget sem. Két kötetes, a borítója szerintem iszonyat, a címe sem utal semmi vidámságra, de mégis hazajött velem a könyvtárból.

Az első kötet első felén átküzdöttem magam, szó szerint, már majdnem letettem, hogy mégsem olvasom el, de aztán jött a fordulat, és onnantól kezdve nem tudtam letenni.

Fülszöveg: Tara, Katherine és Fintan egy írországi kis faluban élnek, már tinédzser koruktól a legjobb barátok. Kamaszéveik egybeesnek a rózsaszín lasztexnadrágok és a Duran Duran fénykorával. Történetünk kezdetén immár harmincas éveik elején járnak, réges-rég Londonba költöztek, de mostanáig csak Fintannek, a meleg divattervezőnek sikerült megtalálnia az igaz szerelmet. Az állandó súlyproblémákkal küszködő Tara egy zsákutca-kapcsolatban vergődik reménytelenül, ám nem mer belőle kilépni, attól fél, nem találna már új társat, retteg a rá váró magánytól. Barátnője, a csinos Katherine biztos egzisztenciát teremtett magának. Látszólag nyugodt életet él kifogástalan, összeillő melltartó- és bugyiszettjei és a tévé távkapcsolójának társaságában, férfi nélkül, mondván, ha nincs szerelem, csalódás sincsen. Az sem számít neki, hogy munkahelyi kollégája, a fantasztikus, megnyerő John Roth félreérthetetlen célzást tesz: szíves örömest váltogatná vele a csatornákat. Ám az élet közbeszól, hogy megváltoztasson mindent. Jön egy váratlan, súlyos betegség, majd pedig fölbukkan a múltból egy veszedelmesen jóképű, ám annál linkebb színész, és a sors ezzel úgy intézi, hogy mindhármuk élete gyökeresen megváltozzék.

A sztori ott kezdődik, hogy Tara 31. születésnapi „bulijára” csöppenünk, mivel ez nálam is aktuális volt a közelmúltban, így érdeklődve vártam a folytatást.

Szerintem a könyvben minden 30as nő magára ismerhet egy kicsit, megtalálja benne azt a szereplőt, akinek drukkolhat, akivel kicsit azonosulni tud, vagy úgy érzik, mintha életük 1-1 pillanatát ő is átélte volna. És a történet alapkérdésén szerintem mindannyian elgondolkodunk, mi lenne ha én is egy ilyen szituba kerülnék, mi lenne ha a saját barátaim közül valakiről kiderülne, hogy súlyos beteg… átértékelnénk vajon az életünket, és mernénk változtatni, ha kiderülne, hogy csak fél év van hátra??!!

Nem egy vidám sztori, de nagyon szerethető az összes karakterrel együtt (egyet kivéve).